Szabadka kedvence – Kabos Gyula

Senki sem születik örök életűnek, de aki évtizedekkel a halála után még mindig mosolyt tud csalni az emberek arcára, arra nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy halhatatlant alkotott.

Kabos Gyula, eredeti nevén Kann Gyula, Budapesten született , 1887. március 19-én. Kann Zsigmond ügynök és Meister Róza háztartásbeli negyedik gyermekeként. A Kann család három fiú és három leány tagjával egy bérházban lakott. Gyula a három fiútestvér közül a leggyorsabb észjárású, a legrátermettebb és egyúttal a legérzékenyebb is, akiről valósággal lerí, hogy entellektüelnek született. Nem csoda, hogy a család szeme fénye, mindene… A családban ő képviseli az értelmiséget, s így kellő tisztelettel övezik. A három leány közül kettő optikusnak tanul, a harmadik háztartásbeli marad, hogy kellő segítség legyen a törékeny édesanya mellett. Idősebb bátyja, Móric, számtalan elmés találmányával vívja ki megbecsülését. Öccse, Márkusz, és egyben a legkisebb gyerek volt a legerősebb, lakatos volt szakmájára nézve. Hatalmas mellkasa, gigászi bicepsze évek múltán is elismerést vív ki.

Gyula emlékezetében. „… ő aludt a díványon, én – az idősebb jogán – az ágyon. Ha későn jöttem és önzőn meggyújtottam a lámpát, ott láttam hatalmas nagy testét feküdni a díványon. Lába, feje lelógott, két izmos munkáskarja szétvetve, majdnem a földet érte, és én, az ingyenkenyeret fogyasztó diák, kényelmesen belesüppedtem az ágyba… Hosszú-hosszú évek múltak el, de ma is felkelek sokszor az ágyamból, és átpislantok a „szellemdíványra“, és kínálom szegény öcsémnek az ágyat, mely nem adatott meg neki soha. Jött a világháború! Húszéves sem volt!“

Így vall Gyula az Iskoláról: „… a szüleim irigylésre méltó, józan gondolkodású emberek voltak. Érthető, hogy engem is becsületes, reális pályára szántak. Könyvelőt akartak belőlem képeztetni. El is végeztem – akaratukhoz hűen – a kereskedelmi iskolát. Ugyanakkor az én akaratomról sem feledkeztem meg, és szintoly hűségesen látogattam a Szidi néni iskoláját, a szüleim tudta és belegyezése nélkül. De sikerrel. A sikertől nem voltam meglepve. Már az iskolában is oly sikerem volt, hogy csak komikusnak lehettem jó. Sokat röhögtek a gyerekek az ugratásaimon. Borzasztó komolyan tudtam vicceket csinálni. Ha például valamelyik fiú nem tudott felelni, én felálltam, és a tanárt lehetetlenül hülye kérdésekkel addig tudtam lekötni, míg vége nem lett az órának…“

A családjáról: … Nagybátyám, Leopold Meister, aki ugyancsak pesti származású ember volt, a leghíresebb amerikai színészek közé tartozott. Az apám: Kann Zsigmond fiatal korában újságíró volt Amerikában, ahol kitűnően megtanult bokszolni is. Itthon, ahova a (ezernyolcszáz) nyolcvanas években jött vissza, nem sok hasznát vette újságírói gyakorlatának, annál inkább annak, hogy jól tudott bokszolni. New Yorkban egy kitömött, nehéz bőrlabda lógott apám szobájában a plafonról, ezen gyakorolta reggelenként a bokszolást. Itt Pesten – engem bokszolt. Eleinte azért, mert sehogy sem akartam tanulni, később azért, mert színész akartam lenni. Ha nagyon megerőltettem magam, a számtalan kisebb jelentőségű bokszgyakorlaton kívül két-három olyan esetre is emlékszem, amikor édesapám győzelme annyira nyilvánvaló volt, hogy a világ semmiféle kincséért sem tudtam volna a kötelező tíz másodperc alatt ismét talpra állni. Így történt, hogy amikor először jelentettem be apámnak, hogy színész akarok lenni, ezt az elhatározásomat a szó szoros értelmében „kiverte a fejemből“.

A tanulás éveiről: „… a kereskedelmibe iratkoztam be, ahol bizony nemigen büszkélkedtek velem derék tanáraim. Délelőtt a kereskedelmi iskola padjaiban ültem, délután Solymosinál tanultam és este – a vér nem válik vízzé – boksztanfolyamra jártam. Nagyszerűen fejlődtem, és néhány hónap alatt a legjobb bokszoló lettem. Amikor tökéletesen kiképeztem magam a bokszolásban, elszöktem Pestről. Kunszentmártonba utaztam, ahol Gáspár Jenő színtársulatához szerződtem. Egész kunszentmártoni szereplésemből csak arra emlékszem, hogy apám három héten át, amíg ott színészkedtem, minden második nap lenézett hozzám, és mindig elvert. Azt hiszem, édesapám bérletet váltott a vonatra csak azért, hogy kényszerűen tétlen ökleit rajtam gyakorolja. Kunszentmártonból visszajöttem Pestre, és elvégeztem a Solymosi-iskolát, azután elszerződtem Szabadkára. Operettben léptem föl, táncoskomikus voltam…“ Gyula a Wesselényi utcai kereskedelmi iskolának három osztályát elvégzi – és ezt követően önként vesz búcsút .

Első színpadi fellépése még diákkorában, statisztaként történik (1902. április 17-én), a Népszínház színpadán. Mindjárt első fellépése színpadi balesettel zárul. Egy operettben, a kínai menyegző jelenete lámpavivőjeként, elvéti nagy izgalmában a lépést, és a zenekari árokban köt ki. A zene abbamarad, mert a brácsásra esik. „… így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat“ – néhány héttel a 15. születésnapja után kerül sor erre a rosszul sikerült helyzetgyakorlatra.

Szabadkán  a színházi élet javában zajlott amikor  a városba érkezett Krémer Sándor Szatmárról, és jeles művészeket hozott magával, többek között  Kabos Gyulát. Pesti Ihász Lajos színidirektor 1905. augusztus 1-jével leszerződtette a társulatához és Gyula  1905. augusztus végén első komolyabb  szerződőhelyére, Szabadkára érkezik a Szálloda Pest Városához n. színházba. Úgy toppan be, mint messziről érkező idegen, s ilyen is maradt mindvégig. A megszeppent kezdő benyomását kelti, s nem valami ördöngös és minden hájjal-bájjal megkent vadócét. Címlapokon ott áll a neve, Szabadkán, Lugoson. játszik sok mindent, amit a gyorsan változó vidéki műsor lehetővé tesz számára. Hadnagy, káplár, cigány, matróz, közlegény, udvarmester, munkás, városi írnok – és ezernyi más szerepet, két-háromnaponta váltogatva, mint ahogy ilyen helyen szokás. Kabos Gyula így válik a Polgár Károly színtársulat használható mindenesévé. Közben elégedetlen helyzetével, többre vágyik. Autodidakta módjára, gőzerővel tanul tovább, és valósággal habzsolja, amit elmulasztott, vagy amire elmulasztották felhívni a figyelmét. Szakadatlanul olvas, műveli magát, érzi, hogy további sorsa, versenyképessége forog kockán. Szabadkán sokat szerepelt, és ahogyan mondani szokás, Thália homlokon csókolta a fiatal színészt, aki azonban főszerepben csak egyszer léphetett színpadra, többnyire epizodistaként aratott nagy sikert…

Már első szerepében,  „Az elvált asszony“ című operettben kiváló alakítást nyújtott. “Kabos – olvasható a Bácskai Hírlapban – pompásan csinálta a dolgát mint hálókocsi-kalauz. Nem túlzott, nem ripacskodott a karzat felé, mégis ellenállhatatlanul komikus volt”. A Bácsmegyei Naplóban is megemlékeztek alakításáról: “A közönség szeretete egy csapásra Kabos felé fordult, aki Szigethy Andor örökébe lépett, ahogy látszik, nem méltatlanul. Valódi humor buzog benne. Szabadkán nagyon fogják szeretni”. A sajtó a szívébe zárta a színészt, akiről gyakran cikkeztek annak ellenére, hogy mellékszerepekben érvényesíthette csak nem mindennapi tehetségét.

Szabadka örökre szívébe zárta : 1909. szeptember 29-én kisebb szünet után, Lugosról visszaszerződik Szabadkára . Keresi helyét a színpadon – egyelőre még tétován és bizonytalanul , de azzal sohasem éri be, hogy másod- vagy harmadhegedűs legyen egy akármilyen zenekarban. Végigbukdácsolja – anélkül, hogy túlságosan nagyokat bukott volna – a szereposztások különböző grádicsait, legalulról kezdi, s onnan halad egyre felfelé. Arra azonban mindig ügyel, hogy kitűnjék társaitól. Suppé „Boccaccio“-jában a Szatócs szerepével például, amelyben a kritika szerint rögtönöz (!), és ezt javára mondja a kritikus. Kabos alig húszesztendős ekkor. A Szabadkai Friss Újság az első szezonról ezt írja: „… tizenhárom hét alatt közel negyven újdonságot mutattak be.“ Két-három nap áll tehát rendelkezésre, sőt sok esetben még ennyi sem, hogy egy színész felkészüljön, „bevágja“ a darabokat, a nehezebbeket is, mint amilyeneket az operett műfaja jelent. Aztán a sok fellépés, alakítás játék és humor beérleli gyümölcsét. Egyre több szó esik róla. A kritika kiemeli, folyvást megemlíti egy-egy alakításáért. Városszerte emlegetik, a szabadkai csitri lányok szerelmesek belé. Senki sem, még életrajzírója, Cenner Mihály sem készített pontos mérleget a színészgéniusz  Szabadkán töltött éveiről.

Gózon – Kabos kettos. Mintha ikrek lettek volna

A délvidéki életéhez hozzátartozik egy életre szóló barátság  is Gózon Gyulával .  Majdnem egy időben kerülnek a délvidéki színikerületbe, és hasonló sorsuknál fogva, valamint azonos világfelfogásuk okán is kialakul közöttük már első perctől fogva egyfajta pajtásias barátság, amelyet csak elmélyít a mindennapos színházi robotolás. Együtt járnak szórakozni, sőt, ha épp egyiknek máshová vezet jó sorsa, húzza a másikat magával. Mint minden barátságban, itt sem számít, ki, mikor, mit tesz a másikért. Hosszú időre még albérleti ún. hónapos szobát is együtt vesznek ki. Színpadi kettősük kapcsán igazi tomboló sikert emlegetnek a korabeli kritikák. Az ezernyi tréfa és színpadi közös fellépés valóságos komikus duetté érleli őket. Idővel Gózon, a jó barát Nagyváradra szerződik. Kabos egyedül érzi magát a társulatban, és Gózon se nagyon találja meg színpadi komikus párját Váradon. Minthogy Szabadka nem esik messze Váradtól, Erdélyi  színigazgató elballag megnézni a „kis Gózon“ ajánlottját Kabos Gyulát  a szabadkai színházba. Lelkesen tér vissza, és azonnali szerződést kínál fel Kabosnak. „… ilyen komikus még nem fordult meg Nagyváradon“ – mondja Erdélyi.  1913-ban Kabos befejezi korrekt módon az évadot Szabadkán, sőt a nyári szezon állomáshelyén, Baján is helytáll, majd ezt követően Pestre megy pihenni, családi körben élni, pesti levegőt szívni.

Az új rokon (1934)

1919. március 19-én Nagyváradon ünnepli 31. születésnapját, de nem egyedül, mert március 8-án feleségül veszi a hadiözvegy Puhalag Máriát, dr. Surányi Imrénét, aki nyolcéves kislányával, Gabival együtt legfrissebb szerzeményét, a családját jelenti. (Surányi Gabi innentől fogva nevelt lánya.) Pestre költöznek családostol, ahol hamarosan megszületik közös gyermekük, Kabos István György.

„És a libasülthöz hagymát eszem. Mindenhez. A hagymához hagymát eszek.“

A sok sok színházi szerep és előadásokra nem térnék ki, inkább a filmeket említeném. Kabos már 1914-ben játszik néma filmben, ezt néha még meg is lehet nézni: „Pufi cipőt vesz”. A hangos filmes pályafutását a Hyppolit a lakáj Schneider Mátyását eredetileg Gózon Gyulának szánták. Gózon  Gyula végül is Bakáts úr szerepében elénekli Fenyvessy Évával az örökzöld slágert, „Köszönöm, hogy imádott”, Kabos pedig beírja magát a magyar filmtörténetbe. A többi ismert színész mellett  a film mégis Kabosról szól. Gyula, aki született filmszínész általában kész koncepcióval érkezik a kamerák elé, kevés vágással, és rossz esetben néhány pótfelvétellel játssza le jeleneteit. Professzionális filmes személy, rendezők, operatőrök, hangmérnökök kedvence, mert munkájukat sokszorosan megkönnyíti rátermettségével. A Kabos-filmek népszerűségére jó példa, hogy ekkor történik meg, hogy a külföldi filmek forgalmazását kiszorítja a hazai gyártású filmek sora, ugyanis a “Kabos-filmek” telt házat vonzanak heteken keresztül, amit korábban csak a német vagy az amerikai filmek érnek el itthon. Kabos  meghozza a kedvet a magyar filmekhez, mind a nézők, mind a befektetők körében.

Mesaeautó – Gombaszögi Ella, Kabos Gyul

1934-től ontja a filmeket. Igazi filmcsillag lesz, de ő ezt el sem hiszi és nem is érti. Hiszen mellette Törzs Jenő volt a főszereplő. Kabos itt is csak mellékszereplő. A Meseautó bemutatóján a legvégén vezetik fel Kabost a színpadra, fergeteges taps közepette. Fia, lánya és felesége tudja csak meggyőzni, hogy őt ünnepli a közönség, hogy sztár lett.Amikor az újságíró vicces embernek nevezi, ezt válaszolja: „Ez egy nagy tévedés, kérem. Én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa vagyok a vidámságnak, és addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. De különben is, ma jókedvet csinálni – kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék. Volna egy jó tippem ezzel kapcsolatban. Hozzanak rendeletet, hogy egy hónapig mindenkinek mindent mosolyogva kell csinálni. Meglátnák, milyen más lenne az élet.” (Esti Kurír, 1934. december 25.)

Somogyi Erzsi és Kabos Gyula

Somogyi Erzsi és Kabos Gyula a Rozmaring című filmben

Közben 1936-ot írunk, és a ”Lovagias ügy” Kabos-film vetítése ellen tüntetések kezdődnek. “Le a zsidó filmekkel” – kiáltozzák a tüntetők Pécsett. A film kapcsán kialakult vele szembeni nyílt támadás elkeseríti, félelemmel tölti el, legfőképpen fiát, Istvánt félti, nem önmagát. Megváltozik, és belülről kezdi el marcangolni a hiábavalóság érzete. Politikához igen keveset ért, és nem is nagyon érdekli, nem érti, váratlanul éri az egész számára érthetetlen helyzet, a zsidók néven nevezése. A kritikák hangvétele is már e szerint tagozódik, amivel megint nem tud mit kezdeni. Munkájába temetkezik, amíg hagyják itthon dolgozni.

1937. december elején a Művész Színházban játszik egy szalonvígjátékban. „Holnap az ágyban marad“ című vígjátékának egyik főszerepét adja. Élete utolsó derűs és felszabadult játékot biztosító premierje ez Budapesten, amiről akkor  nem lehetett tudni. 1938 tavaszán a menekülés útját építi ki. Régi barátjával, Korda Sándorral még a nagyváradi időkből eredeztethető sok jó közös élménnyel bíró kapcsolatát felelevenítve lelevelezi, hogy fiát, Istvánt kommendálja Londonban, ahová egyetemre fog a gyerek járni. Korda minden tekintélyét latba veti barátjáért, így Istvánt 1938 tavaszán felteszi a Keleti pályaudvarról induló vonatra, amely őt egyenesen Londonba repíti. Kabos István ez évtől fogva a londoni egyetem autómérnöki karán tanul.

1938. április 8-án az újságok nyilvánosságra hozzák a zsidótörvények érvénybe lépését. Azaz a zsidó megszállás csökkenését bizonyos szakmákban. Kabos képtelen felfogni az egészet. “Én egyedül kimerítem a megengedett arányokat” – mondja (a törvény értelmében főszerepet nem is játszhat a 20 %, mert az borítja az arányokat!), majd így folytatja, zsidótársaiért aggódva: mi lesz akkor a többiekkel?”.

A harmincas években ő volt a magyar filmgyártás legtöbbet foglalkoztatott művésze, nyolc év alatt 45 figurát játszott el a kamerák előtt, ezzel párhuzamosan a főváros legjobb prózai együtteseiben is fellépett. Híres szájcsücsörítő grimaszával, jellegzetes dadogásával, eszköztelen játékával, félszeg mozdulataival és groteszk mimikájával nemcsak komikus alakokat töltött meg sajátos élettel, de tragikomikus, sőt tragikus szerepekben is hiteles tudott lenni. Testi és lelki sebeket hordozó kisemberei szívszorító őszinteséget és kedves ügyefogyottságot sugároztak. Egy ország leste szájáról a poénokat a mozikban, s hitte, hogy a tréfamester az életben is éppoly szórakoztató. Kabos azonban a valóságban keserű, tragikumra hajlamos  ember volt, elégedetlenkedett magával, nem találta helyét a világban. Amikor a reggeltől estig tartó hajsza után otthon, a fürdőkádban magába roskadva felhörpintette frissítő kávéját, gyakran ismételgette: „Majd éppen nekem fog sikerülni“.

1938. augusztus 31 – az „Esti Kurír“ jelenti: „Kabos Gyula Amerikába megy? …tegnap híre terjedt a főváros művészvilágában, hogy Kabos Gyula néhány hét múlva hajóra száll és Amerikába megy…“ „- A hír tényleg igaz – erősíti meg Kabos -, van egy szerződésem, amely amerikai turnéra kötött le néhány hónappal azelőtt. Az indulás terminusát azonban az amerikai menedzserrel együtt magam határozom meg, de legkésőbb 1939. február 1-jén el kell indulnom. Rövidesen nekilódulok, hogy jó néhány hónapig odaát dolgozzam. Egy filmet még csinálok, mielőtt elutazom, de nem valószínű, hogy ennek premierjét ki tudom várni. Így minden valószínűség szerint a „Rozmaring“ lesz a búcsúfilmem.“

A háboru előszele, ás a zsidók eliminálása a közéletből, előbb csak filmjeitől ritkítják meg a hazai mozik műsorát, később már személyét sem kímélik az otromba vádaskodásoktól. 1939 decemberében már ilyesféle cikkek jelennek meg róla: „Nemrégiben a magyar-jugoszláv közeledés szellemében magyar gyártású filmeket mutattak be Belgrádban. A szereplők között olvassuk Kabos Gyula nevét. Kabos Gyula tehát, aki jelenleg személyes fellépésével az amerikai magyarokat boldogítja, Belgrádban is megjelenik a Hotel Kikelet című filmben. Reméljük, hogy a jugoszláv közönség nem pont Kabos Gyuláról fogja megmintázni a magyarság ideáltípusát.“

1939 janárjáabn  – Ne nézz vissza! – szorította magához felesége, amikor a nemzetközi expresszvonat lassan, méltóságteljesen kigördült a Keleti pályaudvar üvegcsarnokából. Kabos arca hamuszürke. Úgy tűnt, mintha kiszállt volna belőle az élet, aztán kissé megszédült, vagy csak talán a kimerültségtől huppant le az ablak melletti helyére. A felesége, aki a következő harminckét hónap valamennyi izgalmát és feszültségét hűséges társaként éli majd át, itt még erősnek próbál látszódni. – Ne nézz vissza! – kérleli gyengéden újra és újra. Kétoldalt, amennyire ellátni, Budapest fényei suhannak mellettük. Aztán egyre távolodnak. Ketten ülnek a kupéban egymás mellett. Egy hűséges hitves, meg az elnémított, mindenétől megfosztott színész férj. Egyikük még reménykedik, a másik üresen bámul a semmibe. A mozdony sípja dobhártyarepesztő erővel hasít a sötét éjszakába. Isten veled, Hazám!

Maga lesz a férjem (1937)

Ostendéből Doverbe tartanak, a La Manche-csatornán keresztül, jutnak Londonba, ahol István, a fiúgyermek várja őket. 1939. február 1-jén kifut a 28 000 tonnás Paris nevű tengerjáró a southamptoni kikötőből, a turista osztály egyik kabinjában M. Jules Kabos, Mme Marie Kabos, ahogy az utasjegyzékben ez olvasható ma is. Aztán 10 nap múlva, február 11-én kora reggel éri el a Paris tengerjáró New York partjait. Kabos Gyula vegyes érzelmekkel néz a bizonytalan amerikai jövő elébe.

„Ahogy a ködben felsejlik a Szabadság-szobor alakja, Kabos Gyulát édesapját juttatja eszébe. Amerikai meghívója, Mr. Szenes (aki az összes Kabos-film sikeres amerikai forgalmazója a Danuvia Filmkölcsönző vállalatán keresztül nem érti Gyula kérdését sem   hogy mit óhajt megtudni  az amerikai színházi viszonyokról, s egyáltalán mi köze van, vagy lehet ehhez, az amerikai színházi élethez? Úristen – gondolja Mr. Szenes -, ennek az embernek fogalma sincs róla hová érkezett? Mire vállalkozott, s mit óhajt egyáltalán elérni? A magyar filmek forgalmazása kizárólag az ő kezében összpontosul. Nélküle egyetlen lépést sem tehet. Őt lehetetlen megkerülni. Filmek nélkül pedig Kabos semmire sem fog menni. Akkor pedig mihez fog kezdeni ebben a rettenetesen nagy országban?!”
1940 tavaszán-kora nyarán kis könyvecskét ír (10 000 példányban kerül kiadásra) „Pesten kezdődött“ címmel, nyolcíves, vékony papírkötésű könyvecskében mesél a hazáról, nagyváradi és pesti élményeiről. Öt centért árusítja előadásait követően, a dedikált példányokat 1 dollárért.  1941 tavasza és nyara két emigráns magyar szerzőtársaként harmadiknak könyvet ír ismét, „Öcsém“ címmel“.

Kabos próbálkozott Amerikában is, siker már sehol. Mr. Szenesnek igaza lett. 1941-ben több alkalommal lesz rosszul fellépés közben. Két hétig oxigénsátorban tartják, míg végül feladja életet.. Hogy ebből a 14 napból mennyit van eszméleténél, mennyit sem, nem tudjuk. Tisztában volt-e helyzetével, felkészülten, avagy megadóan készült a halálára? Mennyit érzékelhetett a külvilágból, felfogott-e bármit maga körül? Ezt a titkot magával vitte az örök némaság birodalmába  1941. október 6-án (az aradi vértanúk napján) arcvonásai mozdulatlanná merevedtek. Örökre lezárult előtte a világ, amely az ő számára késhegyig menő küzdelem színtere volt, s amelyből – viszonzásképpen – alig tudott valamit is kicsiholni. Amiben soha, még a legínségesebb pillanatokban sem szenvedett hiányt: az emberek mosolya. Ezt az egyet – a legfontosabbat – sohasem volt kénytelen nélkülözni. Ha kiment az utcára, az emberek közé, máris felderültek az arcok. Mosolyvarázsló volt. Ez kárpótlást jelentett sok-sok elmaradt, és beteljesületlen vágya és kívánsága fejében. Végső – nem túlságosan kedvező – mérleg így vonható meg: rengeteget adott, s közben aránytalanul keveset kapott.

Kabos Gyula filmjelenetei – Hyppolit, a lakáj

Ha más alakításaival nem tette volna meg, a Hyppolit, a lakáj Schneider úr szerepével örökre beírta magát a magyar színház- és filmtörténetbe. Kövérkés alakja, ahogy dühében kissé dadogva mondja: “Vegye tudomásul, hogy hagymát eszem! Mindenhez hagymát eszem! Még a hagymához is hagymát eszem ! …és a halat késsel eszem. Két késsel !“ beivódott nemzedékek emlékezetébe. Amúgy magánemberként is szerethette a hagymát, mert a cikkünk illusztrálásához felhasznált, Amerikából feleségével írt leveleiből kiderül, hogy mikor az asszony betegen feküdt, Kabos kezdett el főzni, s annyira megtetszett neki a dolog, hogy később is megmaradt ennél a szokásánál. A menü pedig Kabosné egy 1939. augusztus 10-i leveléből derül ki: „Oly remekül, ügyesen és ízletesen főz, mintha mindig ezt csinálta volna. Tegnap volt paprikás hosszú karaj tejfellel, hagymával és kelkáposzta fokhagymával, kitűnő volt. Ma lesz tejfeles zöldbableves és hagymás galuska.“

1941. október 6. Budapest – Halála szombatra esik. A második világháború dúl teljes erővel, akkorra már három és fél hónapja Magyarország részvételével is. Egyetlenegy mozi sem játszik Kabos-filmet, szülővárosában senki sem gondol már rá. Augusztus óta már a III. zsidótörvény is érvénybe lép. Színészek sokasága van eltiltva a színpadtól. Ha itthon marad, sorsát ő sem kerülhette volna el. (Sem így, sem úgy.) Surányi Gabitól, nevelt lányától kapott korábban híreket hazulról, most azonban Gabi kap egy zavaros táviratot Amerikából, édesanyjától. Nem érti pontosan, vagy nem akarja érteni tartalmát.

Október 8. – hétfő. A Vígszínház társalgójába valaki azzal a hírrel állít be, hogy Kabos Amerikában meghalt. Senki sem akarja elhinni. A neve azonban valahogy újra megelevenedik, mint amikor még itthon volt, tele van vele a társalgó.  Áh, Kabos nem hallhatott meg! – mondják első felindulásukban. A társalgóból azonban a rossz hír tovaterjed az újságírói körök tagjaihoz is, akik közül valaki felhívja Surányi Gabit (nevelt lánya) telefonon, és a hír igazsága felől érdeklődik tapintatosan. Surányi Gabi megerősíti, hogy édesanyjától kapott valóban egy telegramot, de az nagyon zavaros szövegezésű, és az angol fogalmazásból nem tudja pontosan kihámozni belőle, azt hogy Gyula bácsi beteg és kórházban van, vagy meg is halt.

Október 9. – kedd. A Magyar Távirati Iroda Berlinből keltezett jelentése aztán minden kétséget kizárva a megmásíthatatlan tényt közli: „New York-i jelentés szerint Kabos Gyula magyar színész, aki két év óta az Egyesült Államokban tartózkodik, hirtelen meghalt.“ Ezt a közleményt szinte valamennyi lap lehozza, ám egyik sem fűz hozzá több kommentárt, nekrológot meg egyáltalában nem. Egyetlen lap sem közöl róla méltatást, amire azért igen rászolgált volna, a haditudósítások élveznek elsőbbséget, és minden más ennek kapcsán.

Temetésén Göndör Ferenc – aki a húszas évek legelején vonult emigrációba hírlapíróként – mondja a búcsúbeszédet. Évek múlva meséli:

 „… én láttam Kabos Gyulát a koporsóban mozdulatlanul feküdni, és az én soha el nem felejthető bús misszióm volt eltemetni Kabost: búcsúbeszédet mondani a koporsó mellett zokogó amerikai magyarok nevében. …Valahogy szinte nem is lehet elhinni, hogy az a Kabos, akit itt mi magunk előtt látunk, már többé nincs az élők sorában. Hát lehet elhinni, hogy ez az ember meghalt? Ő él. És Kabos Gyula igenis élni fog, míg a magyar filmek idevarázsolják könnyezve is mosolygó szemünk elé megható, kedves, ellenállhatatlanul mulattató, és soha nem felejthető alakját.“

Még halála után is tragikomikus. Már a nyolcvanas évek közepén felvetődik, hogy az akkor már több mint három évtizede a New Jersey állambeli Emerson város Cedar Park-i temetőjében nyugvó Kabos Gyula földi maradványait, végső akaratának megfelelően itthon, hazai földben temessék el újra. Sokáig hiába keresték, a temető könyvbe ugyanis nem Kabost írtak be, hanem Kobast. Mekkorát mosolygott volna ezen Kabos Gyula!  A számtalan ötlet és javaslat ellenére is ez csak tíz esztendő múltán valósulhat meg.

1996. november 30-án – ismét szombati napon-, délelőtt a Farkasréti temetőben kései tisztelői és fiatal színész kollégái, akik nem lehettek már partnerei, olyan részvéttel fogják közre a hamvait tartalmazó koporsót, mintha valóban csak most, és nem ötvenöt évvel ezelőtt indult volna el az Örökkévalóság felé. A ravatalnál Székhelyi József színművész mondja búcsúztatójában:

“Kabos Gyula teste ugyan már elporladt, de testamentuma, szelleme közöttünk járkál, csámpázik színháziak, filmesek és mozinézők, vagyis valamennyiünk között. A honi kultúrtörténet legnagyobb kisemberének, a humánum és a humor óriásának egész életműve, sőt halála is a kirekesztés, a lenézés, a megalázás elleni vádirat volt.”

Nem bírom megállni, hogy ne soroljam fel szinte minden filmjét, nézzék meg, felejthetetlen élményben lesz részük – rászetek.

1931. Hyppolit a lakáj (Schneider Mátyás)1932. Piri mindent tud (Bognár Béla színész)1934. Meseautó (Hamvas Aladár) Márciusi mese (Kende Aladár bankigazgató)Lila akác (Angelusz)1935. Az új rokon (Sándor főpincér) Köszönöm, hogy elgázolt (inas)Elnök kisasszony (Vas Ödön cégvezetőA csúcsa lány (Bogdán Artur) Okos mama (Kaiser) Ez a villa eladó (Buczkó József) A címzett ismeretlen (Stangl) 1936. Budai cukrászda (Schulmayer) Három sárkány (dr. Kempelen József) Nászút féláron (Pernauer Lajos) Lovagias ügy (Virág úr) Dunaparti randevú (Szilai) 1937. Fizessen nagysád (Fábry malomtulajdonos) Hotel Kikelet (Megyeri Boldizsár) Torockói menyasszony (Herskovics) Urilány szobát keres (Csahos Ödön) Szerelemből nősültem (Barna) Pesti mese (Vadász Lehel) Maga lesz a férjem (dr. Balogh Elemér) Kölcsönkért kastély (Gruber Menyhért Hetenként egyszer láthatom (Poznay) A harapós férj (dr. Zsengellér Bernát) Az én lányom nem olyan (Béla bácsi) 300.000 ezer pengő az utcán (Fücsök Péter) 120-as tempó (Richter Menyhért) 13 film!!!! Egy évben 1938. Döntő pillanat (Kulinyi) Pillanatnyi pénzavar (sofőr) Papucshős (Kovács Gyula) Rozmaring (Móser János) És persze a legelső: 1914. Pufi cipőt vesz

Jó szórakozást.